1994 júliusában, a lisszaboni Estádio Universitáriónál a világ legjobb junior gátfutói álltak rajthoz a 400 méteres döntőben. Az ukrán Hennadij Horbenko nyert 50,56-tal. A második helyen, 0,29 másodperccel mögötte, egy magyar tizenéves ért célba: Róth Miklós.

Három évtizeddel később Róth AI-marketingügynökséget, kutatólabort és AI-tanácsadó céget vezet. Kényelmes lenne az érmet egy szép sornak tekinteni a „Rólunk” oldalon. Csakhogy a szám, amit választott, sokat elárul arról, hogyan dolgozik ma, ezért érdemes komolyan venni.

Miért ennyire kegyetlen szám a 400 méteres gátfutás?

Mert minden rövidítést megbüntet. Túl hosszú ahhoz, hogy végig lehessen sprintelni, és túl technikás ahhoz, hogy a puszta állóképesség megmentsen. A geometria állandó: a tíz gát közül az első 45 méterre áll a rajttól, a többi 35 méterenként követi, az utolsó 40 méter pedig sík befutó a célig.

Ezen a geometrián belül a versenyzőnek egyszerre három feladatot kell megoldania. Korán rögzítenie kell a lépésritmusát, mert a gátak közötti lépésszámot eldönteni kell, nem rögtönözni. Ezt a ritmust meg kell tartania, miközben gyűlik a fáradtság, ami jellemzően a hetedik gát környékén válik brutálissá. És meg kell őriznie a technikáját épp akkor, amikor az szétesni készül, mert egyetlen pontatlan gátvétel többe kerül, mint egy kicsit lassabb lépés.

Lisszabon után Róth ezt a fegyelmet vitte magával a Nebraskai Egyetemre, ahol pénzügyet tanult, és tagja volt annak a csapatnak, amely az 1996-os NCAA fedett pályás bajnokságon megnyerte a vegyes váltót. A váltó egy saját leckét is hozzátesz: az eredményed azon múlik, mennyire bízol azokban, akiknek átadod a botot.

Hogyan feleltethető meg egy gátfutás egy AI-átalakításnak?

Szinte szakaszról szakaszra.

A rajt: dönts korán. A futásban az első 45 méter rögzíti a lépésritmust mindenre, ami utána jön. Egy AI-bevezetésben az első döntés ugyanezt teszi. Ha rossz az első use case, látványos, de a bevételtől független, az egész program kiesik a ritmusából. Ezért kezdődik Róth munkája a Roth AI Consultingnál egy 20 perces diagnózissal, amelynek a célja pontosan egyetlen világos prioritás. Nem tíz. Egy.

Az első hat gát: építs ritmust. A jó gátfutó nem egyetlen gáton elkövetett hőstettel nyer. Hanem azzal, hogy mindegyiket ugyanúgy veszi. Az AI-t bevezető szervezeteknek ugyanez a csillogásmentes következetesség kell: heti ritmusú szállítás, áttekintés és igazítás, nem egy nagy bejelentés, amelyet csend követ.

A hetediktől a tizedik gátig: tartsd a technikát. Itt dőlnek el a futamok. Megjön a fáradtság, szétesik a technika, és a versenyzők elkezdik leverni azokat a gátakat, amelyeket egy perccel korábban még könnyedén vettek. Cégeknél ez a pillanat néhány hónappal az AI-program indulása után jön el, amikor alábbhagy a lelkesedés, és besurrannak a rövidítések: ellenőrizetlen kimenetek, árnyékeszközök, kockázatok, amelyek senkihez nem tartoznak. Pontosan ekkor számít a legtöbbet a szabályozás, beleértve mindazt, amit az EU AI Act megkövetel.

A befutó: fuss át a célon. A sprintereket arra tanítják, hogy átfussanak a célvonalon, ne odáig fussanak. Az AI-programok gyakran a demónál megállnak: egy pilot, amely mindenkit lenyűgözött, és semmin nem változtatott. Célba érni annyit jelent, mint üzleti eredményt mérni, nem aktivitást.

Tényleg átültethető az élsport az üzleti életbe?

Részben, és érdemes őszintének lenni abban, hol sántít a hasonlat. Egy futamnak rögzített szabályai vannak, ismert a táv, és az órával nem lehet vitatkozni. Az üzleti életben egyik sincs így. A versenytársak arrébb teszik a gátakat. A célvonal vándorol. Senki nem ad a kezünkbe eredménylistát.

Ezért nem állt meg Róth a sportmetaforáknál. A Roth Complexity Labban kidolgozott S·I·C·T keretrendszer bizonyos értelemben a gátfutás-lecke felnőtt változata: egy rendszer addig stabil, amíg a struktúrája és a kohéziója lépést tart a rajta átáramló információval és a változás nyomásával. A gátfutó lépésritmusa a struktúra. A váltótársak közötti bizalom a kohézió. A fáradtság és a szembejövő gátak a transzformáció. Itt a keretrendszer részletesen.

Amit a sport megad, az egy ritka fajta visszajelzés. Az atlétikában az eredmények nyilvánosak, századmásodpercre mérik őket, és a versenyzők visszavonulása után is ott maradnak a statisztikákban. Róth lisszaboni 50,85-ös ideje ma is ott áll a hivatalos eredménylistán. Az üzleti életben, különösen az AI terén, az állítások sokkal nehezebben ellenőrizhetők. Az ellenőrizhető eredmény iránti igény abban is visszaköszön, ahogyan a laborját vezeti: ott minden állítás címkét kap arról, mennyire alátámasztott.

Mit jelent mindez az AI-programot tervező vezetőknek?

Három kérdést, egyenesen a pályáról kölcsönözve:

1. Mi az első gátunk? Nevezzük meg azt az egyetlen use case-t, amely a ritmust megadja. Ha nem tudjuk megnevezni, még nem állunk készen a rajtra.
2. Mi a lépésritmusunk? A program indulása előtt kell megegyezni az építés, tesztelés és áttekintés heti ütemében, nem félúton.
3. Ki figyeli a technikánkat a hetedik gátnál? Legyen valaki felelős a minőségért és a szabályokért akkor is, amikor a program már fáradt, nem csak amikor még új.

Ha erre a három kérdésre van válasz, drámaian nő az esély a célba érésre. Ha nincs, az első száz méter gyorsasága sem segít.